janet yellen

Állítólag megvan, kire cserélné le Trump Yellent

Donald Trump amerikai elnök igen nagy valószínűséggel nem hosszabbítja meg Janet Yellent az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élén, miután négyéves megbízatása a jövő év elején lejár.

Dollárkötegekkel táplálták a tüzet, amit most próbálnak eloltani

Ősszel valóban elkezdheti kiszívni a pénzt a piacról a Fed, bár a várakozások szerint ezt nagyon óvatosan és fokozatosan teszik majd meg. Éppen ezért a szakértők többsége nem számít komolyabb piaci megrázkódtatásra. Ha viszont a befektetők félreértik az óvatosan adagolt üzeneteket, akkor komoly csapkodás is kialakulhat, elsősorban a kötvénypiacon, de a többi eszköznél is. Az amerikai monetáris hatóság valami olyanra készül, amit még ilyen volumenben soha senki a világtörténelemben.

Nagy lépésre szánta el magát a Fed

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal az 1-1,25 százalékos sávba emelte az alapkamatot a Fed Nyíltpiaci Bizottsága.

Már kész Trump újabb mesterterve, csak még pár embert el kell távolítania

Megdőlhet az előző amerikai kormányzat "erős dollár"-politikája, legalábbis vannak arra utaló jelek, hogy Donald Trump inkább a gyengébb devizát favorizálja majd. Ennek megvalósításához azonban előbb át kell vennie a hatalmat a Fed felett, amire kiváló alkalom kínálkozik a következő egy évben, hiszen elnöki mandátuma lejárta után Janet Yellen is távozik jövő februárban a jegybank éléről. A hírek szerint a castingolás már megkezdődött, Trump stábja jelenleg is azt mérlegeli, kiket jelöljenek a jegybank kormányzótanácsába.

Kamatemelésre esett a dollár - Ez meg hogy lehet?

Bár a vártnak megfelelően újabb 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre tegnap a Fed és azt jelezte, hogy idén ezen felül még további két ilyen lépés jöhet, a dollár mégis figyelemre méltó esést produkált tegnap este óta. A magyarázat az, hogy a piacon voltak olyanok, akik ennél intenzívebb kamatemelési "ígéretben" bíztak, és ezek a várakozások most háttérbe szorultak, ez pedig a dollár erejét aláásta.

Itt a várt döntés: kamatot emelt az amerikai jegybank!

A piaci várakozások többségével összhangban az amerikai jegybank döntéshozói mai ülésükön az alapkamat 25 bázispontos emeléséről döntöttek, amivel az irányadó ráta célsávja 75-100 bázispontra emelkedett.

Belevettek a forintba a fontos esti döntés előtt

Határozott erősödést mutat a szerdai bankközi piaci kereskedés során a forint az euróval szemben, így a jegyzések újra közelítik a 310-es kerek szintet. Mivel ma Magyarországon munkaszüneti nap van, így a kereskedést a londoni, illetve később a New Yorki szereplők uralják majd. Az amerikai óraállítás miatt egy órával hamarabb, azaz már este 7-kor megtudjuk, hogy újra kamatot emelt-e a Fed, illetve az este során Janet Yellen Fed-elnök sajtótájékoztatót is tart.

Egy év késéssel tényleg a gázra léphetnek Amerikában

Nagyot fordult a világ néhány hét alatt: amennyire szkeptikus volt a piac a Fed kamatemeléseivel kapcsolatban, olyan gyorsan lendült át a dolog a túloldalra, és hirtelen mindenki elhitte, hogy már március közepén ismét szigoríthat az amerikai jegybank. Talán most kezdik a befektetők realizálni, hogy 2017 nem lesz ugyanaz, mint 2016, amikor mindenki hiába várta a következő emelést decemberig. Az érdekesség, hogy a dollár ennek ellenére nem tudott eddig tartósan erősödni, úgy tűnik, mintha a devizapiac nem árazta volna be azt, hogy végre elindulhatnak felfelé a kamatok.

Yellen rátett még egy lapáttal: márciusban jöhet a kamatemelés

Valószínűleg a kamatemelés lesz a helyes döntés a Fed március 15-én esedékes kamatdöntése alkalmával - mondta egy pénteki meghallgatásán Janet Yellen, a jegybank elnöke. Az utóbbi napokban már egyre erősebb volt az újabb szigorítás esélye, most meglepetésre mégis tovább gyengül a dollár.

Ellentmondott Trumpnak a Fed elnöke

"A bankok hiteleznek" - jelentette ki egy képviselői válaszra a mai meghallgatása során Janet Yellen Fed-elnök és ezzel ellentmondott Donald Trumpnak, aki néhány napja fakadt ki amiatt, mert befolyásos üzletember barátai nem kaptak hiteleket a bankjaiktól.

Több mint 1 százalékos pluszban zárt a BUX

Európában nincs egyértelmű irány a tőzsdéken, a főbb részvényindexek az előző napi záróértékük közelében mozognak. A hazai tőzsde viszont felülteljesít, ami főként az OTP papírjainak köszönhető.

Yellen: nem kellene sokáig várni a kamatemeléssel

Nem lenne okos döntés túl sokáig várni a kamat emelésével, mivel a gazdasági növekedés mellett az infláció is éledezik - mondta kedden kongresszusi meghallgatásán Janet Yellen. A Fed elnöke arról is beszélt, hogy a jegybank döntéshozói március közepén megvizsgálják az utóbbi hónapok folyamatait, elsősorban arra fókuszálnak majd, hogy közelebb került-e az amerikai gazdaság a 2%-os inflációs célhoz.

Yellen: már majdnem kilábaltunk a válságból

Már majdnem kilábalt a 2008-as pénzügyi és gazdasági válságból az Amerikai Egyesült Államok - jelentette ki szerdai beszédében a Fed elnöke San Franciscóban.

Összeszedte minden bátorságát a Fed: jövőre is merészek maradnának

Előzetesen a piac szinte biztosra vette, hogy kamatot emel majd a Fed, ez meg is történt. A legfontosabb hír, hogy a jegybank 2017-ben a befektetők által vártnál több szigorítással számol. Vagyis nem lett igazuk azoknak, akik azt várták, hogy majd a közleménnyel és Yellen szavaival igyekeznek tompítani a hatást.

Ezt a cikket olvasd el, ha képbe akarsz kerülni a nap döntése után!

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal megemelte az alapkamatot a Fed, mely ezzel párhuzamosan a korábban vártnál nagyobb kamatemelést vetített előre 2017-re. Janet Yellen szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a gazdaság olyan mértékben javult, hogy elérkezettnek látták az időt a szigorításra.

13 év után drágább lehet egy dollár, mint egy euró

A piac szinte biztosra veszi, hogy szerdán ismét kamatot emel majd a Fed, azonban az egy évvel ezelőtti tapasztalatokból kiindulva könnyen lehet, hogy a piaci hatás csak minimális lesz. Nem is a mostani döntés lesz a legfontosabb, hanem az, mennyit árul el az amerikai jegybank a további lépésekről. Ha ugyanis végre rászánják magukat egy komolyabb kamatemelési ciklusra, akkor az akár elhozhatja a régen várt euró-dollár paritást is.

Yellen: "viszonylag hamar" jön az amerikai kamatemelés

Az eddigi legerősebb nyilatkozatot tette Janet Yellen Fed-elnök az esetleges decemberi kamatemelés mellett ma, amikor a Kongresszusban beszélt. Azt a kifejezést használta, hogy a kamatemelés "viszonylag hamar" jön.

Yellen: nincs megállás, közel a következő kamatemelés

Janet Yellen amerikai jegybankelnök ma esedékes szenátusi meghallgatása előtt nyilvánosságra hozott beszédében elég egyértelmű üzenetet küldött a piacnak: meglátása szerint hamarosan indokolttá válik egy újabb kamatemelés, amivel valószínűleg arra célzott, hogy már decemberben a tettek mezejére léphet a Fed.

Fellélegezhet Janet Yellen: Trump csak 2018-ban váltaná le

Az utóbbi hetek piaci pletykáival ellentétben Donald Trump nem szeretné, ha Janet Yellen Fed-elnök lemondana - jelentette ki a frissen megválasztott elnök gazdasági tanácsadója a Wall Street Journalnak (WSJ). Ugyanakkor Trump stábja már most világossá tette, hogy 2018 februárja után nem kap még egy ciklust a jegybank jelenlegi elnöke.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.